Ugyan reklámcélú játék a Diplomátnekem – the game, súlyos vétek lenne kihagyni a blogból, hiszen központi témája a vizsgakerülés. Vagyis az, hogy miként lehet végigbukdácsolni egy felsőoktatási intézményen a lehető legkevesebb tanulással és legtöbb bulizással. Az ötlet remek, csak a kezelőfelület kicsit kényelmetlen: csúszkákkal kell beállítanunk, hogy az időnkből mennyit fordítunk tanulásra, munkára, sportra, bulira és pihenésre, de ez a csúszkarendszer nagyon rugalmatlan (például kettőt egyszerre nem lehet mozgatni). Ezt és a ronda üzenetablakokat leszámítva nagyon kellemes gazdasági menedzserprogrammal van dolgunk: a félév során lassan fel kell tornásznunk három tantárgyból a tudásunkat úgy, hogy közben nem csökken nagyon a népszerűségünk (vagyis bulizunk is rendszeresen). Félév végén vizsgáznunk kell, ami úgy néz ki, hogy a százalékban megadott tudásszintünkhöz véletlenszerűen klikkelünk egy vizsganehézséget (nyilván minél kisebbet, annál jobb). A buli a pénzt viszi, amit munkával lehet keresni, ami viszont lefáraszt, és ha nem vagyunk pihentek, lassabban tanulunk, meg a tanulás egyébként is csökkenti a népszerűségünket – szóval van itt baj elég, nehéz jól belőni a kényes egyensúlyt. De nem lehetetlen, és a mákfaktor is a segítségünkre lehet: diadalmas pillanat volt például, amikor Hancu kolléga 7, azaz hét százalékos tudásához kidobott egy 1, azaz egy százalékos nehézségű vizsgát.